Rólam

Gyermekkoromban kezdődött. 3 éves lehettem, mikor a nagymamámnál töltöttem a nyarakat. Zenész családból származtak. Próbáltak engem is a hangszerek irányába terelni, de nem ment. Itt kezdődött minden. Később jöttem rá, hogy ujjaim úgy mozognak, mintha önálló életet élnének. Módszeresen erősítettem őket, bár akkor még nem tudtam mire használhatom. Csak azt éreztem, hogy valami nagy dolgot fogok tenni. Katona voltam mikor meghúzódott a vállam. Tíz évig rettenetesen fájt. Ebbe beletörődtem, nem tettem azért semmit, hogy megszűnjön. Az utam egy gyógyfürdőbe vezetett, ahol alkalmazottként dolgoztam.

Itt találkoztam egy hölggyel aki gyógymasszőr volt. Meggyógyította régóta húzódó izombetegségemet. Egyszer megkértem, hogy cseréljünk helyet és én masszíroztam őt. Ekkor derült ki az ő szavaival élve, hogy egy csiszolatlan gyémánt vagyok. Ezen elgondolkodtam. Kaptam tőle egy címet, ami egy masszázsoktatóé volt, ahol korábban ő is tanult. Azt javasolta mindenképp iratkozzak be ebbe az iskolába. Így is tettem Az oktató döbbenten nézte, hogy az ujjaimmal masszírozok. Ez teljesen eltért a hagyományoktól. Közölte velem, hogy vagy beállok a sorba, vagy fel is út le is út. Az utóbbi mellett döntöttem.

Azóta visszajárok ide minden évben bemutatót tartani a növendékeknek. Akkor már tudtam, hogy tudásom nem szokványos valami új, forradalmi dolog pattant ki belőlem. Csak azt nem tudtam merre induljak? Úgy hozta az élet, hogy barátaimon, ismerőseimen elkezdtem próbálgatni a találmányomat. Ennek olyannyira jó kimenetele lett, hogy elterjedt a híre szűkebb berkekben. Nagyon jó véleményeket, visszajelzéseket kaptam.

Arról számoltak be a vendégek, hogy valami különleges energiát is éreznek, valami szokatlant, viszont ez nagyon jó érzéssel töltött el mindenkit. Ekkor még nem tudtam, mi lehet ez, de később kiderült, hogy rendelkezem gyógyító energiákkal. Úgy hozta a sors, hogy Indiába utaztam nyaralni. Itt találkoztam egy idős helybéli férfival aki tudott magyarul. Elmeséltem neki vágyaimat, belső késztetéseimet. Szárnyai alá vett, ősi indiai masszást mutatott és tanított nekem.

Ihletet, erőt és energiát adott nekem, hogy folytassam gyógyító utamat. Hazatértem és egy kicsit mélyebben ható munkába kezdtem bele. Masszíroztam és masszíroztam, közben egyre többet alkalmaztam energiáimat, gyógyító erőmet.

Jelenleg már minden masszírozásommal energiát adok át, gyógyítok. Úgy érzem, még ennél is többet kell tennem: tudásomat szeretném átadni arra érdemes embereknek.